Ott hagytam abba, hogy kitavaszodott, és elkezdtük a nevelés segítése/támogatása tanegységet. A régi kórház épületéből a szociális és egészségügyi kar átköltözött egy szépen felújított épületegyüttesbe a város központjában, így minden mintha varázsütésre jobbá vált volna. Szuper iskolai környezet, érdekes órák, és még finnül is egyre jobban beszéltem/értettem.
A felújított épület. És, igen, nálunk így tavaszodik ki :)
Ez a rész valóban egy rövid jutalomjátéknak tűnt az első év végén, 6 hét elmélet, majd ugyanennyi gyakorlat egy Steiner (Magyarországon Waldorf) oviban. Az elmélet persze nagyon érdekes volt, és éppen akkor került bevezetésre az új korai nevelési terv (finnül: varhaiskasvatussuunnitelma, jó, mi is csak VASU-nak mondjuk :D, de ugye milyen elbűvölő a finn nyelv, ahogy egybeírja az amúgy is hosszú szavakat), amit oda-vissza rágtunk meg. Mi van az újban, mik a különbségek a régihez képest, stb. Ez természetesen egy nagyon jó sorvezető a munkánkhoz.
A gyakorlati hely egészen különleges volt, egy pici három dolgozós, magánovi, egy családi ház aljában, 13 gyerekkel, és még a Waldorf szemlélet (is). Főleg az euritmia foglalkozások voltak előlem kezdetben szó szerint titkolva, amitől úgy éreztem a gyerekek valami tiltott szeánszon vesznek részt. De, aztán ezt is megmutatták, sőt a szülői est keretében én is részt vettem rajta, igen szórakoztató volt. Elég sok takarítási munkát kellett végeznem itt, főleg, mivel helyben főztek minden nap, a mosogató mellett álltam napi kb. egy órát. De, természetesen ezt a tárgyat már a maximálisan kapható 3-asra hoztam, ami nekem fontos is volt, hiszen ez az alapja annak a szakmának, amiben a jövőben dolgozni akartam.
A szeméttel játszom a Waldorf ovi udvarán. (májusban, sapkában, kabátban, mondom, tavasz...)
Ezután volt egy hosszú, két hónapos nyári szünetünk, amiről már a specializációra tértünk vissza. Ez a szakirány hivatalosan a „gyermekek és fiatalok ápolása és nevelése” címet viselte akkor. (Mára sok változás történt a képzésben, de erről bővebben nem fogok írni.) Ez egészen pontosan az újszülöttől a 18 éves korig tartó időszak, ami ugye elég hosszú, így volt tananyag bőven. Az elméletet 2 részben adták le, egy hónap iskolapad után jött egy hónap gyakorlat, majd még két hét suliban, és újabb 4 hét az oviban. A csoportunkról minden tanár nagyon elismerően beszélt, és én is szerettem ezt a társaságot. Sokszor élénk vitákat folyattunk egy-egy tanórán a téma kapcsán, és mindig igen szorgalmasak voltunk.
A gyakorlati helyem egy nagy 8-9 csoportos óvodában volt, itt Hervanta-ban, ami sokszínű, multikulturális városrész. (Egy éve ide is költöztem. Később kiderül miért.) Két szinten nagyjából 150 gyermek, és van angol nyelven működő csoport is. A „gyerekeink” legalább fele külföldi származású szülőkkel rendelkezett, és egy magyar kisfiú is volt a csoportban. Nagy szerencsémre itt a normáltól eltérően 2 óvónő és egy gyermekgondozó alkotta a személyzetet, és az értékelő gyakvezetőmet (óvónő és helyettes óvodavezető) kivételesen jó szakembernek ismertem meg.
(Vicces történet, később egy közeli óvodában dolgoztam 2 hónapot, ami annyira pici hely, hogy amikor mindenki összegyűlik a megbeszélésre, ettől a nagy ovitól kérünk segítséget, hogy üljenek be a csendespihenő szobába a gyerekek mellé, míg mi értekezünk. Úgy esett, hogy én voltam, aki fektette a gyerekeket, és akármennyire vártam, csak nem jött a váltás, hogy kiengedjen engem a csendespihenő szobából. És, hát ugye senkinek nem árulok el nagy titkot, szoktuk mi ilyenkor „pihentetni a szemünket”, ez nem ablakrengető horkolós alvást jelent, de azért el-elpilledünk. Nyilván pont ez az én drága értékelő gyakvezetőm jött engem váltani, és én arra riadtam, hogy megérinti a vállam, hogy mehetek… Napokig ezen nevettem, hogy vajon mit gondol, milyen felelősségteljes dolgozót eresztett ő rá a szakmára :D. Persze, ilyen mindenkivel megesik. Voltam olyan helyen, ahol a dolgozó minden csendespihenős „műszakra” párnával és takaróval készült, lepisszegte a gyerekeket, hogy aludjanak, majd ő is álomra hajtotta a fejét.)
Itt el kell mondjam, hogy akkor és néha még a mai napig is egy pici nehézséget okoz a finn nyelv. Hivatalosan középfokú nyelvvizsgám van, ez után nem láttam értelmét felsőfokút tenni, de jobb napjaimon (meg egy ilyen szakmai képzés után), azt mondom, vagyok felsőfokú szinten. És mégis, amikor valami irányított foglalkozást kell tartanom pl. festés, de nem ecsettel, hanem ilyen szivacs bigyóval az ecset végén (töpötin finnül, vagy töpsötin, amit egy fordító sem fordít le amúgy), akkor nem használhatom a festeni igét sem. Szóval van ám még izzadás ezen. Meg, a könyvből, hangosan olvasás… nem megy folyékonyan, mert a szemem (az agyammal együtt) nincs hozzászokva a finn szavak kiolvasásához. Gondoljatok vissza mennyit olvastunk kisiskolás korunkban hangosan, hogy folyékony legyen. Szóval az egyetlen döccenő a gyakorlaton az volt, mikor reggeli kört, vagy kreatív foglalkozást kellett tartanom. Minden más nagyon simán ment.
A szakirányú képzésemet is hármasra teljesítettem, és ezzel mentem el a karácsonyi szünetre. Majd még 5 hetet hozzácsaptam ehhez a gyakorlati időszakhoz, pontosabban ezen a helyen csináltam meg a választott tárgyam is, ami röviden a multikulti volt. Hosszabban meg: Együttműködés a multikulturális gyermekkel és családdal. Ez ebben a csoportban kifejezetten könnyen megvalósítható volt, ugyanis a magyar kisfiú mellett volt gyerek Indiából, Pakisztánból, Oroszországból, Koszovóból (ők muszlimok is), Afganisztánból, Algériából, Etiópiából és Tanzániából.
Az a fránya önértékelő papír
A szakmai képzésem összességében (a küzdelmes indulás után) egy jó élményként maradt meg nekem, főleg a tanárok és az egész iskola rendszere miatt. Az önértékelő papírok megírásán kívül más nem okozott gondot, sőt nagyon jó volt átélni, tényleg milyen is ez a híres finn oktatás. Nekem bejött. Ha jól emlékszem 56 euro-ba került a tanfolyam, de biztos, hogy nem volt 3 számjegyű az összeg, és kevesebb, mint másfél éves ez a képzés. A gyakorló ápoló szakma itt Finnországban sokrétű, a szakirányok, amik közül választhattunk: idősek ápolása és rehabilitációja, gyermekek és fiatalok nevelése és ápolása, mentálhigiénés és függőségi ápolás, betegápolás és –ellátás, szájápolás, fogyatékkal élők ápolása, mentőápoló. És ezzel a gyermekgondozói végzettséggel, amit én szereztem, dolgozhatnék nem csak óvodában, hanem iskolában (akár mint pedagógiai asszisztens), otthoni betegápolásban (18 éves korig), a gyermekvédelemben és segíthetnék arra rászoruló családokat is (pl. ha a szülők valami miatt nem tudnak megküzdeni a gyerekneveléssel, vagy a gyermek ápolásával, és ezzel a megfelelő szociális szervhez fordulnak, aki kirendel melléjük egy gyermekgondozót).