Most kiderül a blog címében mi az az „óvodai dolgozó”. Tádááá… a foglalkozásom: gyermekgondozó, de gyanítom, Magyarországon ez mást takar, mint amit itt. Például én, amíg nem kezdtem el ezt a szakmát tanulni, egy óvodai csoportba belépve nem tudtam megmondani, ki az óvónő és ki jön más szakmából. Ez egyrészt azért is van, mert itt tényleg mindenki egyenrangú, másrészt mert a hétköznapokban minden a csoportban dolgozó felnőtt végez mindenfajta munkát (ideális esetben). Többek között segítünk az étkezés és az öltözködés során, különböző kreatív és mozgásos foglalkozásokat vezénylünk le, és mindenek előtt gondoskodunk a gyermek testi, lelki és mentális jólétéről, fejlődéséről és biztonságáról. (Oké, ezt netről kerestem ki és fordítottam le, nem így járok munkába minden nap, hogy ezek a szavak lebegnek a szemem előtt.)

Egyszer beszélgettem egy magyar óvónővel és ő mondta azt, hogy ez a munka, amit mi itt csinálunk, mint gyermekgondozó, az Magyarországon régen a középfokú óvónői munkának felelt meg. Csak ilyen már nincs. Itt Finnországban ez egy másfél éves képzés (a teljes tanfolyamról írok majd egy külön posztot), aminek az első, általános vagy alapozó éve után lehet szakosodni, és az egyik szak a gyermekgondozó. Pedagógiai munkát mi is végzünk, ám annak a megtervezéséért az óvónő a felelős a csoportban.

Általánosságban a gyermekgondozó az alapszükségletek (étkezés-etetés, wc-pelenkacsere) kielégítésére van a csoportban, de ebben IS segítenek az óvónők. Az egyetlen markáns különbség a munkánkban (ami a mindennapokban látszik), az a dokumentáció a gyerekekről és a csoport működéséről. Amikor én még az iskolába jártam, ezt nekünk is tanították, és tanulóként láttam, ahogyan ezt a gyakvezetőm csinálja is a munkája során, de mire elkezdtem dolgozni, ezt a részt már kivették a mi munkaköri leírásunkból. Természetesen a mögöttes szakmai tudásunk más és más, de a munkánk nagyon hasonló. Ami még különbség, hogy mivel a gyermekgondozók egyfajta ápolói végzettséggel bírnak, mi adhatunk a gyerekeknek gyógyszert. Pl.ha allergiás, vagy ha epilepsziás rohamai vannak, vagy éppen fül vagy orrcsepp van neki előírva.

Ha olyan gyermek kezd el járni a csoportba (vagy egy gyerekünknél pl.epilepsziát diagnosztizálnak), akinek gyógyszeres kezelésre van szüksége, akkor kapunk egy leírást az orvostól, és a gyógyszerről, melynek alapján kitöltünk egy nyomtatványt a kezelési tervről az óvódában. (Talán ez magyarként viccesnek hangzik, hogy egy szemcseppezéshez kitöltünk egy egész nyomtatványt, de itt ez a szabály.) Sokszor például a terv megírása után megegyezünk, hogy hol tároljuk a készítményt (pl.injekció, ha a gyerek valamire súlyosan allergiás), és mi a teendő, ha a gyerek sokkot kap. Aztán reméljük, hogy sosem fordul elő olyan, hogy elő kell vennünk. De, dolgoztam már olyan oviban is, ahol egy kisfiúnak minden reggel a saját gyermekgondozója adta be a reggeli inzulin injekciót, és amikor ő nem volt, akkor volt, hogy nekem kellett beadni.

Igen, ez én vagyok, a hivatalos dolgozói kártyámon (ami lejárt, és meg kell újítanom)

Szót kell ejtenem még az egyéb óvódában dolgozó emberekről, például mindenhol van vezető óvónő vagy pedagógus, aki amolyan „helyi főnök”. Az óvoda vezetője és annak helyettese ritkán tartózkodik az óvodában (de bármikor elérhető telefonon, illetve egyeztetés után személyes találkozóra), így a vezető óvónő az első, akihez helyben lehet fordulni szakmai vagy személyes kérdéssel, problémával. Ha ez meghaladja a csoport kereteit, mert természetesen a legtöbb dolgot el tudjuk intézni csoporton belül is, ahol egyenrangúak vagyunk. Finnországban az óvoda vezetője, főnöke általában 3-4 óvódát irányít egyszerre, ezért csak havi egy „nagy” megbeszélésen vesz részt személyesen.

A konyhás, konyhások… egy négy csoportos óvodában csak egy van, neki segít a takarító, ők egy céghez tartoznak itt Tamperében (Voimia) és ha betegek vagy hiányoznak valami miatt, akkor ez a cég intézi a helyettesítést. Nagyobb ovikban persze többen dolgoznak a konyhán és takarító is több van. Kisebb, 2 csoportos helyen például egy dolgozó végzi a takarítást és a konyhai feladatokat is. Ők ugyanolyan tagjai a munkaközösségnek, mint bárki más. Nem tudom manapság ez hogyan működik Magyarországon, de itt senki nem nézi le a takarítókat (SEM). Velünk kávézik és ebédel a konyhás és a takarító, mindent megköszönünk nekik (és erre tanítjuk a gyerekeket is), és segítjük a munkájukat, ha tudjuk. (Például lehúzzuk a pisis ágyneműt, be is tesszük a mosógépbe, és el is indítjuk a mosást, sőt, ha úgy adódik át is tesszük a szárítóba).

A végére maradtak a tanulók, akik hivatalosan nem a személyzet része, de sokat tudnak hozzátenni a munkánkhoz, illetve szerves részei az életünknek, mert időről-időre illik elvállalni egy nebulót. A tanuló lehet felnőtt és 18 év alatti is. Ők semmiképpen nem lehetnek egyedül gyerekkel, gyerekekkel, a felelősség minden esetben a munkaszerződéssel rendelkező dolgozóké. 6-8 hétig szoktak a csoporttal lenni, amiben egy „vizsgahét” is benne foglaltatik, amikor elsősorban gyakorlatban mutatják be mit tanultak. Az első hét után bejön az óvódába a tanuló erre kijelölt tanára és elbeszélget a gyakvezetőjével. A vizsgahét végén pedig hárman ülnek le értékelni a tanuló teljesítményét.